A jegyek értékesítése differenciált módon történik, a szolidaritás és méltányosság jegyében. A jegyárakat úgy alakítottuk ki, hogy a Napszarvas hosszú távon fenntartható és megfizethető legyen. Az erősebb gazdasággal és nagyobb erőforrással rendelkező országok magasabb árat kapnak. A gyengébb helyzetben lévő országok kedvezményes árú jegyeket kapnak.
Szeretnénk megköszönni Nektek, hogy támogatjátok a Napszarvast. A jegyek megvásárlásának köszönhetően tudjuk megvalósítani ezt az imát, amely összehozza az ősi, szellemi, kulturális és művészeti világ különböző szereplőit, együttműködve a vállalkozókkal, kézművesekkel, és segíti a helyszín gasztronómiai és turisztikai fejlődését. Köszönjük a Segítők, Önkéntesek hatalmas és alázatos munkáját, nélkülük nem lenne Napszarvas. Továbbra is függetlenek, kereskedelmi és politikai szponzorációtól mentesek maradunk.
1. A “Kedvezményes jegyek” árai objektív, gazdasági kritériumokon alapulnak, mint például: országonkénti minimálbér; egy főre jutó GDP; és az országok vásárlóereje.
Ezeket az információkat az Eurostat, az UNDP, a Statista és a Pordata honlapjairól szerezzük be.
A Kedvezményes jegyek a következő országokra és területekre vonatkoznak: Afrika egésze, Közel-Kelet, Ázsia és a csendes-óceáni térség, kivéve Ausztrália, Izrael, Japán, Malajzia, Új-Zéland, Szingapúr, Dél-Korea, Omán, Katar és az Egyesült Arab Emírségek. Mexikó, Karib-térség, Közép- és Dél-Amerika.
Európa és Közép-Ázsia: Magyarország, Horvátország, Cseh Köztársaság, Észtország, Grúzia, Görögország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Koszovó, Lettország, Litvánia, Macedónia / FYROM, Montenegró, Lengyelország, Portugália, Moldovai Köztársaság, Románia, Oroszország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Tádzsikisztán, Törökország, Türkmenisztán, Ukrajna, Üzbegisztán.
A “Normál árú jegyek” az Európai Unió valamennyi országában (kivéve a fent említett baráti árú területeknél felsoroltakat), Ausztráliában, Kanadában, Izraelben, Új-Zélandon, az USA-ban, Ománban, Katarban, az Egyesült Arab Emírségekben élők számára vannak beállítva.
3. Ezen kívül lehetőség van “Támogató Jegy” vásárlására, mely magasabb a normál árnál. Az így befolyó összeget az elderek, tanítók utazási költségeire és a Napszarvas területének rendezésére tudjuk fordítani.
Erős gazdasággal rendelkező országok normál ár:
Ötnapos jegy: 200 €
Napijegy: 45 €
Törékenyebb gazdasággal rendelkező országok (pl. Magyarország) csökkentett ár:
Az Ötnapos jegy ára 50.000 Ft/fő
A Napijegy ára 12.000 Ft/fő
Támogatói jegy:
Bármennyivel több lehet a fizetendő árnál.
Ne feledjétek: az egynapos jegyek a belépés napjától (az érkezés időpontjától függetlenül) következő nap reggel 7 óráig érvényesek.
Különleges kedvezményeink a következők:
* 14 éven aluli gyermekek számára a belépés ingyenes.
* A 14 - 18 év közötti gyermekek 50% kedvezményt kapnak a jegyek árából.
* A fogyatékkal élők 50% kedvezményben részesülnek os jegyvásárláskor.
1. Királyrét Hotel
régi szárny: 7.000 ft fő/éj
1 db kétágyas szoba
9 szoba 2 ággyal
3 szoba 4 ággyal
5 szoba 5 ággyal
1 szoba 6 ággyal
új szárny: 8.500 fő/éj
6 szoba 2 ággyal
3 szoba 3 ággyal
1 szoba 6 ággyal
2. Hostel Tourist**
5.000 fő/éj
7 szoba 4 ággyal (2 emeletes ágy)
3 szoba 8 ággyal (4 emeletes ágy)
1 szoba 10 ággyal (5 emletes ágy)
Ezekben a szobákban összesen 4 női és 4 férfi fürdőszoba található, WC a folyosón.
Az ár magában foglalja a szálloda medencéjének használatát, időtöltést a természetben és a pataknál a Napszarvas ideje alatt.
3. Kemping
2500 Ft/fő/nap
A kempingek - a szertartás helyszínek közelében és azoktól távolabb - érkezési sorrendben állnak rendelkezésre.
Minden sátrat számmal látunk el, hogy megkönnyítsük a koordinációt, illetve a rendkívüli intézkedéseket szükség esetén. A sátor számot a belépőjeggyel és a karszalaggal együtt az információs standon vehetitek át.
A kempingjegyek a következőket tartalmazzák:
Húsos és vegán menüt egyaránt kínálunk, mindkettő napi 3 étkezést tartalmaz 6.000 ft/fő/nap áron.