Itt értékes információkat találsz, amelyek gyakorlati, közösségi és spirituális szempontból megkönnyítik a megértést és segítik az együttműködést a Napszarvason.
Mint minden évben, most is meggyújtjuk a szertartástüzet, amely 5 napig ég majd. A szertüzek segítenek megőrizni egy esemény vagy szertartás erejét és tisztaságát, segítenek megvédeni a jelenlévőket, és a szeretet jegyében szentségben tartani a dolgokat. Az ilyen tüzeket a Teremtő Tüzének is nevezik, hiszen ezen az ősi elemen keresztüli kapcsolódás az egyik legerőteljesebb módja annak, hogy kapcsolódjunk Tengri Atyához (Teremtő), Nap Apához és Földanya Méhének Szent Tüzéhez. A tűz az ő ajándékuk, a Szellem megnyilvánulása, az Univerzum közepén égő Örökkévaló Tűz megtestesülése.
A Szertűz és környéke az ima, csend, lelki elmélyülés, tisztelet és a hála helye. Kérünk benneteket, hogy ezt tartsátok észben, amikor a Tűz elé léptek.
A Szertartás Tűzről a Tűzőrzők gondoskodnak. Ha szeretnétek a Tűzhöz járulni, kérlek, jelezzétek ezt nekik azzal, hogy megálltok a Szakrális Tér (bekerített rész) bejáratánál. A Szakrális Térbe füsttel való megtisztítást követően léphettek be. Ebben a Tűzőrzők lesznek segítségetekre. Ha hagyományos módon szeretnétek megerősíteni imáitokat, kérhettek egy csipetnyi szent növényt (cédrus, boróka, szent dohány), amit felajánlhattok Tűzapának.
Kérjük, ne tegyetek semmit a Szertűzbe, kivéve a szent növényeket, amelyeket a szent térben tartanak.
Beszéljetek Tűz Apához a szívetekből, és figyeljétek mi történik... Annak érdekében, hogy az esemény után biztonságosan utazhassatok haza, és zökkenőmentesen térhessetek vissza a mindennapi életetekbe, ne felejtsetek el odamenni a Szertűzhöz, mielőtt elhagyjátok az összejövetelt. Ajánljatok fel egy kis dohányt Tüz Apának, és kérjétek a támogatását a földeléshez, segítségét, hogy visszakerüljetek a középpontotokba, és hogy újból szilárdan visszaállhassatok a jelen pillanatba.
A Napszarvas olyan tartalmas rendezvény, amely közösségi imádságra és tapasztalat megosztásra hív mélyen gyökerező hagyományok elsajátításán keresztül az elmélyülés és tisztelet légkörében.
Szertartásunk részeként az izzasztókunyhó / cserga / temazcal medicínájával dolgozunk.
Mi az a Cserga / izzasztókunyhó / Temazcal?
Ősi szertartás, amelyet Közép- és Észak-Amerika legtöbb őslakos népe gyakorol (de a világ más részein is használták, használják) a mai napig. Az izzasztókunyhó a hála, az élet ünnepe, a megtisztulás és az újjászületés szertartása. A résztvevőknek lehetőségük van dalban és imában visszatérni a Földanya méhéhez, meggyógyítani sebeiket, betegségeiket, letenni a múlt nehéz terheit, de örömüket is megoszthatják.
A Napszarvas öt napja alatt minden napkelte és napnyugta után tartunk izzasztókunyhó szertartást, azaz összesen 10 alkalommal, Földanya méhét jelképező kijelölt szent helyen. Ezeket a szertartásokat különböző elderek fogják vezetni, akik imáikkal támogatják a Napszarvast.
A Napszarvas arra hív, hogy ily módon találkozzunk önmagunkkal, a közösséggel és a láthatatlan világgal, belépve a testünkkel, szívünkkel és elménkkel való kapcsolatteremtési folyamatba. Ez csak akkor lehetséges, ha az eldereink által nyújtott bölcsességekhez, tanításokhoz és gyakorlatokhoz mély figyelemmel, szeretettel és tisztelettel közelítünk. Ez egyben a köszönetünk kifejezése is, amiért eldereink megosztják a közösségünkkel tudásukat, tapasztalataikat.
Elvárt öltözet:
Arra kérünk mindenkit, hogy a szertartás szakralitása iránti tisztelete jeléül megfelelő öltözetet viseljen úgy az izzasztókunyhó előkészületei, mint az azon való részvétel során.
Nők térd alá érő ruha vagy térd alá érő szoknya és póló, a vállak eltakarása - a fedetlen vállak elvonhatják a résztvevők figyelmét a szertartás folyamatáról.
Férfiak rövidnadrág vagy hosszú nadrág.
Kérjük, ügyeljetek a fenti követelmények betartására, tartózkodjatok mindennemű ítélkezéstől, előítélettől a szertartás során.
Ha a fenti információk figyelembevételével úgy döntesz, hogy részt veszel az izzasztókunyhó szertartáson, a helyedet a regisztrációs lap kitöltésével (személyesen) biztosíthatod. A regisztrációs lap az Információs pultnál. érhető el (a főbejáratnál).
Áldott szertartást, tisztulást és gyógyulást!
Mit vigyél magaddal a cserga (izzasztókunyhó) szertartásra:
A Napszarvas Közösségi Tűz a Hangvölgyben található.
Ez a tűz kapcsolatban áll a Szertűzzel és az Cserga Tűzzel és jellemzője, hogy nagyon sokszínű, a nappal és éjszaka váltakozása szabályozza. Napközben különböző tevékenységeket, például szertartásokat, előadásokat, táncokat és koncerteket szolgál.
Az esti ritmust az éneklésnek, imáknak, csendnek, tanításoknak, történetek mesélésének, önvizsgálatnak szenteljük, és imával köszöntjük a hajnalt.
Adunk néhány tippet, hogyan működjünk együtt közösségként, hogy egyensúlyban tartsuk ezt a teret.
Szabályaink célja a résztvevők közötti békés kapcsolat megőrzése, mellyel arra törekszünk, hogy mindenki védelemben, biztonságban és elfogadásban érezze magát.
A Napszarvas teljes területe szertartás tér, vagyis közösségi keretek között erősítjük a gondoskodás és a jólét szakrális légkörét, elősegítve a test, a szív és a lélek gyógyulási folyamatát. Ez kiemelt figyelmet és egymás iránti tiszteletet igényel. Az együttélés szabályait követve egyesíthetjük és egy irányba terelhetjük a résztvevők energiáit. Ezzel egyúttal megbecsülésünket is kifejezzük az eldereink által közvetített ősi hagyományokból származó tudás és bölcsesség iránt.